2014. február 15., szombat

Chapter 5.

Már vagy este 7 lehetett, én pedig a vártnál is jobban kifáradtam. A hajam össze-vissza állt, a szemeim enyhén beestek, és a cipő most kivételesen már nyomta a lábam. Mosolyogva köszöntem el Randy-től, és indultam el haza.
Asa-t még zárás előtt vagy 2-3 órával előbb haza akartam küldeni, mivel láttam hogy felettébb jól szórakozik Austin-nal és nem akartam hogy az én munkámat ő végezze el. Nem nagyon akarta levenni a kötényt, és azt mondani hogy jó majd akkor holnap is jövök, hanem inkább erőszakosan "hisztizni" kezdett hogy ő akár még túlórázni  is fog, de hogy nem megy el az hót biztos. Így ezer hálám üldözze Austin-t aki megkérdezte hogy Asa megmutatná -e  neki a környéket. Asa pedig szíves örömest fogadta el az ajánlatot, és mintha én lennék a nagy főnök még engedélyt kért arra hogy elmehessen. Mosolyogva lökdöstem őket ki az üzletből, majd vissza siettem a konyhára.

Mikor már haza felé sétáltam, egy megkönnyebbült sóhaj hagyta  el a számat. Alig vártam hogy végre lezuhanyozhassak és bedőlhessek a meleg ágyamba. Az utcákat már csak a lámpák fénye világította meg, ami arra késztetett hogy minél hamarabb haza érjek. Gördeszkámon suhanva dúdolgattam egy bizonyos dalt, ami már kezd a kedvencem lenni. Igen, ez a közös dalunk Austin-nal.
Megálltam a házunk előtt és sétálva tettem meg azt a pár métert. A meglepettség átfutott az egész testemen mikor megláttam hogy az ajtónk egy hosszú piros szalaggal van keresztben áthúzva. Az ajtóra egy papír volt még ragasztva amit már szinte idegesen téptem le és kezdtem el  olvasni.

"  Tisztelt Alejandra Gomez Esquivias!

Ezúton is értesítem önt hogy a hitel felvétel miatt amit 2005.12.11.-én vet fel, vissza nem szolgáltatás miatt eljárás indult ön ellen. Minden ingatlant, vagy tulajdont amit az Inglewoody bíróság által kötött szerződésben megjelölt , vagy esetleg utólag csatolt, kénytelenek vagyunk vissza szolgáltatni a tulajdonunkba.
A házat a birtokunkba vettük, így birtok háborításnak vesszük ha átlépi a szalagot. A személyes tárgyaiért holnap 15.00 órától juthat hozzá. Amit egy behajtónk segítségével pakolhat össze a lakásban. 

2015.06.18.
Inglewood, Bakerty st. 34-57. "

Tátott szájjal olvastam a sorokat, majd kettőt kellett pislognom hogy felfogjam nincs többé házunk. Leültem a lépcsőre és a papírra meredtem.  Nem tudtam felfogni a dolgot, valahogy túl hihetetlen ... a sok jó után most jön ez és az embernek fogalma sincs 16 évesen hogy akkor most mit is kéne csinálni. Egyetlen támaszomra gondoltam most... így a telefonomat előhalásztam a zsebemből és az ikonok között előkerestem a számot. A szemeimből lassan folytak le a sós cseppek, de a sokk miatt még nem nagyon érdekelt. 
-Figyelj...-kezdtem szipogva.- Baj van, kérlek had menjek át.- könyörögtem.
-Jézus, gyere!- jelentette ki. - De ugye semmi bajod nem történt.- aggodalmaskodott. 
-Nem.- a szemeimet törölgettem és a gördeszkára állva kezdtem el nagyobb sebességgel gurulni.
-Siess, már kint állok.- mondta nyugodtan, de tudtam hogy ő is ideges... bár ő talán csak azért mert még nem mondtam semmit, és fogalma sincs mi van.

Oda érve szó szerint a nyakába borultam, és utat engedtem a könnyeimnek. Előtte nem kellett szégyellősnek lennem, és ezért hálás voltam. Percekig csak álltunk, s már kezdett hűvös lenni, egyikünk se akarta meg zavarni a másikat.
-A bank elvette a házunkat.- suttogtam, gondoltam ha alig mondom ki olyan mintha meg sem történt volna.
Elvált tőlem és mélyen a szemeimbe nézett. 
-Sajnálom.- csak ennyit mondott, de többet jelentett mindennél... mert tudtam hogy őszintén mondja.
-Asa drágám, lassan be kellene jönnöd kezd nagyon hideg lenni.- a bejárati ajtó fénye ránk világított, mi pedig oda kaptuk a fejünket. Asa anyukája kedvesen mosolygott ránk, majd felismerve engem kisétált hozzánk.
-Minden rendben?- lépett mellém és az arcomat fürkészte. Gondolom elég furcsán nézhettünk ki, csak ácsorogva a hidegben, én vörös szemekkel- ami a sötétben nem biztos hogy látszik- könnyekkel az arcomon.
-Nem Mrs.Bonneles, sajnos most nem.- megtöröltem az arcom, majd indultam volna el, de Asa megfogta a kezem.
-Még is hova akarsz most menni?- kérdezte.
-Nem tudom, de anyu kifog akadni ha nem talál meg...- sóhajtottam.
-És ülsz majd a lépcsőn és várod?- cinikusan kérdezte ami egyből lejött.
-Nem tudom, As.. fogalmam sincs hogy most mi lesz.- elmerengtem a sötétben, szégyelltem magam.. anyát... és hogy idáig jutottunk. Hogy nem tudok neki segíteni, és csak a terhére vagyok, ő pedig szívét-lelkét kiteszi, éjt-nappallá téve dolgozik de ez még így is kevés.
-Most az lesz hogy bejössz a lakásba, alszunk egyet, és majd holnap megoldunk mindent... ketten.- szavai megmelengették a szívem, azzal hogy nem hagy egyedül csak még jobban mutatja milyen egy igazi barát.
Be mentünk, majd leültünk a nappaliba és As anyukája készített nekünk egy-egy forró kakaót. A meleg italt szürcsölgetve elmeséltem mindent ami a papíron volt, majd Mrs.Bonneles küldött egy sms-t anyunak hogy itt vagyok náluk. 
Este nehezen hajtottam álomra a fejem, rettentően aggódtam s még csak sejtésem se volt mi lesz ezek után.
Reméltem hogy anyu nem megy holnap dolgozni és velem lesz mikor össze kell szedni a dolgainkat, remélem meg tudjuk oldani ketten ezt, és minden olyan lesz mint régen. Vagy mint tegnap.

Reggel arra keltem hogy kellemes meleg árasztja el a szobát. Asa már nagyban készülődött, éppen a tükör előtt állt és a haját vasalta. A tükörből rám emelte a tekintetét és egy biztató mosolyt küldött. Viszonoztam majd felültem.
-Reggelt.- nyögtem fájdalmasan, majd eldőltem.
-Neked is.- mondta kedvesen, majd elnevette magát ahogy elvágódtam az ágyon.
-Mióta vagy fent?- kérdeztem, majd feltápászkodtam.
-20-30 perce.- válaszolta burkoltan.
-Használhatom a fürdőt?- felálltam és kinéztem az ablakon ami beengedte a rengeteg fényt. A kilátás Asa-ék első kertjére nézett ami  gyönyörű volt. Zöld pázsit, fák, virágok és bokrok. Szépen gondozott az egészt, mint egy csodálatos amerikai filmben. Asa élete ehhez volt hasonló. 
Mindig furcsálltam hogy ahhoz képest hogy szinte ugyan olyan anyagi háttérrel rendelkezik mint Tess - akinek had jegyezem meg multimilliárdos az apja- soha sem volt elszállva magától. Nem tartotta soha többre magát, mint aki. Mindig megdolgozott mindenért, és soha sem hagyta hogy csak úgy valami az ölébe hulljon. 
Soha sem értettem miért barátkozik velem.. velem aki soha sem volt gazdag és még csak divatosan sem öltözködöm. Meg volt a magam stílusa.. amit néha Asa jószívűsége töltött ki... amikor kölcsön - nálam kölcsön, nála " neked adom mert a barátom vagy"- adott ruhákat.  
-Ezt meg se hallottam.- nézett rám szúrós szemekkel. 
Mosolyogva lépkedtem be a fürdőbe, majd levetkőztem és beálltam a meleg zuhany alá. Nem akartam órákig áztatni magam, mivel nem otthon vagyok, ezért hamar ott is hagytam a vízsugarat és egy törölközőt magam köré tekerve lépkedtem ki. 
-Azt hiszem elhamarkodottan sétáltam be ide.- biccentettem a fürdő felé, és leültem az ágyra. As értetlenül nézett rám, majd elnevettem magam.
-Nincs ruhám.- vázoltam a helyzetet. Asa is elnevette magát, majd felállt és a szekrényéhez sétált.- Nem, As nem!-tiltakoztam.
-Majd egy száll semmibe jössz velem az utcán...? Jó vicc.- nevetett,a majd játékosan oda dobálta nekem a ruhákat. 
-Ezeket soha nem láttam még rajtad...- nézegettem a pólót és nadrágot. 
-Mert Anyu neked vette.- mosolygott.
-Nekem?- lepődtem meg.
-Múltkor voltunk vásárolni, és gondoltam egy kis ajándéknak tudnál örülni.- leült mellém és egyik karjával átölelt.
-Nem fogadhatom el...- szabadkoztam.
-De!-vágta rá. -Kérlek. - nézett rám boci szemekkel.
-Te vagy a legjobb.- öleltem én is át.
Felöltöztem, majd elkértem As-től a szemüvegét és az egyik sapkáját. Ezek valahogy keletek.. különben nem mondhattam volna magam Becky-nek. Lehet ez hülyén hangzik, de nekem ezek fontosak, hogy valamitől másabb legyek mint bárki... hogy egy kicsit érezhessem különleges vagyok. Jó, lehet nem a sapka és a szemüveg ami különlegessé tesz, de én ezzel is beérem. 
-Ezt pedig szülinapodra adnám, de most nagyobb szükséged van rá, és majd valami mást kitalálok még van 1 hónapom.- mosolygott mögöttem míg én a tükörbe igazgattam magam. Megfordultam és egy doboz volt a kezében. Hitetlenkedve néztem rá, és nem akartam kinyitni. Nem azért mert esetleg nem kértem, vagy nem tetszene.. csak már így is annyi mindent tett értem. És félek hogy nem tudom viszonozni.
-As.- sóhajtottam.- Mivel tudom ezeket meghálálni?- néztem végig magamon.
-Mondjuk hogy kinyitod és elmondod a véleményed.- átnyújtotta a dobozt amit én türelmetlenül nyitottam ki.
A szám elé kaptam a kezem és a könnyek össze gyűltek a szememben. 
-Nem tetszik?- ijedt meg As, én pedig elnevettem magam.
-Ez gyönyörű... ha lehet ilyet mondani egy cipőre. Nagyon köszönöm.- megöleltem, majd leültem és mint valami kincset úgy húztam fel a lábamra.
-Szerintem lehet... anya rendszerint mondogatja a cipőinek.- egy emberként nevettünk fel, majd elindultunk lefelé.
Én végig az új kedvencemet csodáltam... az új Jordan cipőmet. Többet jelentett nekem mint bármi más, többet mint amit valaha kaptam akárkitől is. As olyan jól  ismert, és tudta hogy mi az amiért az életemet adnám. Ha még hülyén is hangzik hogy egy cipőért, de tényleg. Soha sem hittem volna hogy még csak a közelében is lehetnék. 



2 megjegyzés:

  1. Ahh, nagyon szuper lett! :D szegény lány, remélem minden rendben lesz velük :D

    u.i: csak egy kérdés..: mikor fog találkozni a(z) 1D-vel? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. uhh hát még nem tudom :) szerintem még pár rész :) de először még csak koncertre megy :)

      Törlés