Chapter 15.

Dalban a megnyugvás 

Esős reggelre ébredt Inglewood, és vele együtt én is. Valahogy az idő tükrözte a kedvem, és a mai napi teendőimet. Semmit nem akartam csinálni, csak ülni a szobában, s azon törni a fejem, hol rontottam el ?  Mikor hibázhattam akkorát, hogy így büntet az élet ?! Mindig oda figyeltem,mindenre és mindenkire. A jót akartam akkor is ha az lehetetlen lett volna. De mindig sikerült, néha egyedül, és néha segítséggel. 

Az időm nagy részét az éneklés tette ki, és az iskola, meg persze a barátaim. Ezért nem éreztem nagy hiányt anyám után. Persze fájt - legbelül - , hogy csak így eltűnt, és csak remélni tudtam, hogy nem esik semmi baja. Furcsán hangzik, de nem szóltunk senkinek. Mármint rendőrség és ilyenek. 

Ez azért volt fontos, mert akkor ezer százalékig biztos lehetek abban, hogy a bíróság szülői felügyelet miatt, az apámhoz rendel, és azt én se , és szerintem Ő se szeretné. 

Megnézném az arcát mikor kinyitja a borítékot, és elolvassa, hogy berendelik a gondviselő meghatározása miatt folytatott tárgyalásra. Ez azért elég furcsa lenne. Apámmal élni.... katasztrófa.

Két hete egy szót se hallottam Calum felől, csak amit az interneten olvasok As társaságában. Szomorú vagyok, és csalódott, valamiért azt hittem a mi "kapcsolatunk" - vagy akármink - fontos neki annyira, hogy legalább keressen. Bár gondolhattam volna, hogy ha Paul-al van egy helyen, akkor nem sok esélye van hívni, és írni se.

Mindent félre téve, nem voltam egy boldog látvány a napokban, és ez barátnőm is észre vette. Már a harmadik napja vagyunk egyedül náluk, mivel a szülei üzleti úton vannak, még egy hétig. 

A nappaliban tévéztünk, miközben a reggelinek szánt gabonapelyhet kanalaztuk be. As-nak a tekintete folyamatosan megtalált, és ez egy idő után zavarni kezdet. Nem akartam szóvá tenni, gondoltam így jó neki, de akkor is zavart.

- Miért vagy ennyire letörve ? - kérdezte , s teljesen felém fordult, ügyelve nehogy kilöttyenjen a tej.

- Szerintem ez nem kérdés - nevettem fel kínomban, majd elhúztam a szám.

- Van egy ötletem...- csapot a térdemre, majd felpattan. A mosogatóba helyezte a tányérját, és máris a telefonját emelte a füléhez. Ahogy hallottam Luke-al beszélt, és reméltem, hogy nem egy közös programot mert ahhoz semmi kedvem nem volt. 

- Öltözz! - adta parancsba majd felrohant az emeletre.

- As - nyögtem fel . - Én nem akarok sehova menni, nincs kedvem - nyávogtam.

- De jó lesz, nincs vita -ordított vissza.  

Bő félóra múlva már a szakadó esőben sétáltunk Luke házához. A fehér -arany Nike cipőmmel tapicskoltam a sárban, és cseppet sem érdekelt, hogy mi lesz vele. Tudom nem szép dolog, de jól esett kiélni a pillanatnyi érzéseimet a cipőmön. As a piros gumicsizmájában, dzsekiben, és esernyővel a feje fölött lépdelt előre, s úgy nézett ki mint Alice csodaországban. Csak mi nem a sárga utat követtük, hanem a fekete betont. Én kapucnival a fejemen trappoltam, és As hiába szólt, hogy álljak be én is az ernyő alá, valahol jó érzés volt elázni. 

Luke mikor ajtót nyitott, mint aki szellemeket látott, tágra nyílt szemekkel léptem el előlünk , hogy beljebb tudjunk menni. Astől kapott egy-egy puszit, míg én csak egy mosolyt, s egy szoros ölelést kaptam. Luke ismer, és tudja , hogy mikor milyen vagyok, így nem is haragudtam rá, hogy nem bombázott kérdésekkel, s nem fosta a szót. 

- Szóval ... - csapta össze a tenyereit. - Miről lenne szó?

- Engem ne kérdezz...  - a pulcsimat kiterítettem a radiátorra, remélve megszárad. Hajamat egy kontyba fogtam, és a sárga divat szemüvegemet megtöröltem a nadrágomba, amitől elmaszatolódott, így a pólómba töröltem. 

- Beckynek van egy jó feldolgozása... vegyük fel! - mosolygott kedvesen As, mire én ledermedtem.

- Nekem nincs semmiféle feldolgozásom - hazudtam.

- Akkor mi van a Die Youngs-os dalról ? 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...- ráztam a fejem.

- Beck nemár! - korholt Luke. - Te vagy az egyetlen olyan ember aki a zenétől boldogabb, mint bármi mástól. Kell ez neked, egy kis szünet. Lépj ki a mindennapokból, és élvezd azt amit a legjobban szeretsz. 

- De mivel vesszük fel ? Minden cuccom az régi lakásban van... és onnan nem lenne egyszerű megszerezni...- adtam tudtukra a lehetséges variációt.

- Van cuccunk ne aggódj- homlok ráncolva követtem a büszke mosolyú barátom. Beléptünk egy sötét szobába, de ahogy fényt kapott a helyiség egyből rájöttem mi ez. 

- Még anno Das hozta át, hogy felvegyen pár dalt... Na, azóta itt is maradt. - körbe jártam mindent. Mikrofon, számítógép, hangállítók, mint egy komplett stúdió, csak ez egy kis szoba volt. 

- Ez eszméletlen jó cucc...- húztam végig az ujjam a legfrissebb kiadású KHX mikrofon szivacsán. 

- És most csak rád vár - elnevettem magam.

Egy óra múlva már nevetve üldögéltünk a helyiségben, és a szám szövegét javítottuk. Mint kiderült As már átküldte Luke gépére a dalt, így nem kellett csak ott átnéznem. Kis idő után már mehetett is a feléneklés, és előkerült Luke kedvenc kamerája is. Bolondoztunk, nevettük, én pedig néha komolyan koncentráltam a dal tökéletes feléneklésére. 

Luke azt is felvette, amit nem tartottam teljesen fontosnak, mint például, hogyan írom a szöveget, vagy ép hogyan parodizálom el a dobos részét.

Még ha pár órára is , de boldog voltam. Mert velük lehettem, és a zenével foglalkoztunk.

- Itt egy kis forró csoki! - kopogott be a szobába Madyson, Luke édesanyja.

- Köszönjük.- szólalt meg As, majd bele kortyolt az italba. 

- Hogy vagy drágám ? - fordult felém , mire elmosolyodtam zavaromban.

- Jól, köszönöm.

- Anyukád ? Rég láttam...- egy pillanatra lefagytam, de egyből visszaestem.

- Öhm, külföldön dolgozik most. - As és Luke egyszerre kapták rám a tekintetüket, de nem foglalkoztam vele.

- Tényleg ? De azért remélem jól van?!- bólintottam.

- Rendben, akkor én megyek is. További jó szórakozást nektek - kilépett az ajtón én pedig egy mély sóhajt hagytam kiszökni magamból.

- Ez hogy jött ? - Luke volt az első.

- Folytassuk inkább! - mind a ketten lemondtak a faggatásról, aminek örültem.

---------------------------------------------

Hello Mindenki,

Rettenetesen sajnálom, ez a hatalmas kimaradást, de nem tudom mivan velem. Ezt a részt is már csak azért írtam meg, hogy nehogy eltűnjetek, bár nem is fogok csodálkozni, ha csak két -három ember fog itt maradni. Rettenetes író vagyok felétek :(

A részt tegnap már megírtam, de annyira rosszra sikerült, hogy kitöröltem az egészet. Majd újra kezdtem- amit szívem szerint ismét kitörölnék - de nem akarlak titeket tovább várakoztatni, és nagyon ötletem sincs.

Remélem azért olvasható ....

Txx