Chapter 3.

*Zene*

Fél holtan keltem, de még is hirtelen észbe kaptam. Körülbelül 20 perces késében voltam, ami nem nagyon érdekelne ha nem egy matematika dolgozattal kezdenénk. Ez az utolsó dolgozat ebben az évben, így a nyár előtt, és nem állok valami fényesen.

Elrohantam gyorsan zuhanyozni, majd felöltöztem. Bedobáltam mindent a táskámba, majd a deszkámat fölkapva már házon kívül voltam. Hajtottam mint az őrült, pedig így utólag teljesen felesleges volt. Az iskola elé érve baráti társaságom engem várva vadul integetni kezdet. Furcsa arc kifejezéssel gurultam eléjük, majd véglegesen megállva kérdőre vontam Asa-t.

-Reggelt.- ráncoltam a homlokomat majd próbáltam megigazítani a sapkámat ami a sebességtől felcsúszott. 

-Kicsit zihált vagy.- kuncogott Luke.

-Elaludtam, és úgy volt a fejemben hogy ma matek doga.- elő vettem a telefonom, és csekkoltam az emlékeztetőmet, közben pedig beírtam a ma estét is. Teljesen figyelmen kívül hagytam hogy Asa mellettem áll és olvassa amit pötyögök. 

-És ezek után tagad le hogy nem tetszik.- bökte meg a könyökével az oldalam.

-Tegnap este kaptam egy levelet, hogy kísérjem el és van egy meglepetése.- válaszoltam burkoltan, és próbáltam minél unottabban, csak hogy leplezzem az izgatottságom.

-Meglepetése.- hangsúlyozta Das, mire rá kaptam a tekintettem. Fel se nézett, nyomkodta a telefonját.

-Neked meg mi a bajod?- kaptam fel a vizet, bár fogalmam sincs miért. Főleg hogy ilyen gyorsan, higgadt embernek tartom magam, bírom a kritikát és nem adok mások véleményére. De Das valahogy pillanatok alatt kitudott hozni a sodromból, pedig csak megszólalt.

-Semmi.- rántott vállat.

-Das.- sóhajtottam.-Elképesztő vagy, komolyan.

-Vissza térve a matek dogára...mi van most?- fordultam a többiek felé. 

-Fent voltunk a terembe, mire bejött az ofő hogy mindenki menjen le a suli elé, valamit akar mondani.- Asa fülig érő mosollyal hadarta el, de tudtam hogy nem a "bejelentés" miatt ilyen boldog. 

-Ne kombinálj.-feljebb toltam a szemüvegem az orromon, amin Asa elnevette magát. -Most meg mivan?- nevettem én is. Tudni kell rólunk hogy bármin tudunk nevetni, sőt csak egymásra kell néznünk és nem tudjuk abba hagyni a röhögést. Ezt addig a szintig űzzük míg nem kapunk levegőt, esetleg meg nem fájdul a hasunk.

-Azt hiszed ettől okosnak fogsz tűnni?- haladt el mellettünk Tess. Gondoltam hogy ezt a napot se bírja ki beszólás, vagy esetleg szívatás nélkül. De sose érdekelt egy ilyen lány mint ő, véleménye. Csak olyanra biztat hogy folytassam, mert akkor ezzel már most más vagyok mint ő, vagy az.

-Nem állt szándékomban, ezer bocs.- már majd nem ásítva beszéltem, s közben egy perce sem néztem föl a mobilomból. 

-Legalább a szemébe néznél, mikor egy emberrel beszél.- megállt mellettünk, pedig nagyon nem kellett volna. 

-Ember?- ismételtem. Végig futtattam a tekintetem minden egyes porcikáján, és csak egy kevés hiányzott hogy ne nevessek az arcába. Förtelmes hogy nem kap agyvérzést attól hogy a tükörbe néz. Az arca tele festve és minden rózsaszín.

-Problémád van Gomez?- mellé állt a két "barátnője" is, és próbáltak valami fenyegető arc kifejezéssel megfélemlíteni. 

-Haladj tovább Tess, könyörgöm. Senki nem kíváncsi rád.- teljesen nyugodt hangnembe beszéltem vele, ami már eddiginél is jobban felidegesítette.

Az orrát felhúzva haladt tovább, de még egy mosolyt küldött Das felé, aki rezzenéstelen arccal bámulta a folyamatot.

-Most undortól fagytál le, vagy jegyezzem meg hogy vigyázz nehogy kifolyjon a nyálad. - kacagott Asa, majd Luke is csatlakozott. Egy halk nevetést én is eleresztettem.
Az osztály főnök kitárta az iskola két szárnyú ajtaját , majd egy széles mosollyal közölte hogy akkor mindenki szedelődzködjön, indulunk. Az osztály három negyede vadul ráncolta a homlokát, hisz senkinek fogalma sem volt hova megyünk. Többen pedig csak örültek hogy nem lesz dolgozat, vagy hogy be se kell tenniük a lábukat még az épület ajtaján se.

-Közmunkára megyünk, az öregek otthonába.- csapta össze a tenyerét, majd elindult és kérte hogy rendeződjünk mögötte valamiféle kettes, max ötös sorba. Persze majd pont mi fogunk szépen rendezetten menni. Ugyan már. 

Úgy néztünk ki mint az ökör pisilés, vagy egy csapat tátongó öreg részeg. Vicces lehetett a kívül állóknak, de talán kevésbé az osztályfőnöknek.
-Gyerekek!-visított fel. -Az Isten szerelmére viselkedjetek...- fejét fogva próbált elnézést kérni egy nénitől akit a szó szoros értelmében kevés hiányzott hogy elsodorjon kisebb tömegünk. Miközben sétáltunk a fejhallgatómmal a fejemen tanulmányoztam Macklemore egyik új számát. Tetszett, nagyon is. Talán délután feléneklem otthon, vagy esetleg a parkban. Vadul mosolyogtam, amit Asa is észre vett.
-Ez olyan boldog szerelmes mosoly?- érdeklődött.
-Ez olyan tetszik a szám, eléneklem mosoly.- nevettem el magam.
-1 hónap a koncertig... Július 14.- mosolygott.- Biztos ne segítsek össze szedni a pénzt?
-Nem kell.- sóhajtottam.- Megoldom.
-Becky, kérlek.- átölelte a vállam.- Semmiség lenne.- egy puszit nyomott az arcomra.
-Megoldom.- erősködtem.
-Jó.- gyorsan feladta, aminek örültem.

***

A nap az idősek otthonába kivételesen jó volt. Asa-val megismerkedtünk egy csomó kedves nénivel és bácsival, akik legfőbb tevékenysége az aszalt szilva evés és a társas játék. Míg a többiek nyafogtak és unatkoztak, mi hárman - Luke, Asa és én- jól szórakoztunk. Das túlságosan is rá volt tapadva Tess-ék csapatára, amit mind hárman furcsálltunk.
Haza felé egyre jobban izgultam az este miatt. Elő jöttek a lányos gondjaim...mit vegyek fel? Azt tudom hogy egy film premier, de hát akkor végül is sötét van, és teljesen mindegy hogy nézel ki. De ha Austin-nak meglepetése van, akkor valami különlegesnek kellene látszanom. Nem akarok beleolvadni a tömegbe.
Ruhákat válogattam egy darabig, majd egy fekete piros össze állításra jutottam. Nem nagyon szeretem a szoknyákat, de nem igen találtam ehhez illő nadrágot. Felöltöztem , majd idegesen járkáltam fel-alá a lakásban. Imádkoztam hogy anyu nehogy beállítson, és reméltem hogy később majd  nem indul a keresésemre...lehetőleg azt hiszi majd hogy kint vagyok a pályán.
Csengetek, és lefagytam. Felkaptam a táskám, megigazítottam a hajam, s rohantam ajtót nyitni.
-Szia.- mosolyogtam.
-Szi....- nem fejezte be amin megijedtem, valamit tuti elrontottam.
-Mond hogy nem nézzek ki fertelmesen.- ijedten futtattam végig a tekintettem magamon és vártam az elképedt Austin válaszát.
-Csodaszép vagy.- még mindig engem nézet, amitől kezdtem elpirulni.
-Csak viccelsz.- nevettem el magam majd becsuktam az ajtót.
-Esküszöm, elképesztő.- még mindig elképedve bámult ami már kezdett zavaró lenni.
-Nah jó térj magadhoz, még a végén vissza sétálok.- nevettem.
-Hölgyem.- egy öltönyös férfi állt meg mellettem, majd kitárta a limuzin ajtaját. Csodálkozva szálltam be és el sem hittem hogy itt ülök.
Austin is beszállt mellém majd felém fordulva egy óriási mosolyt küldött. A szívem vadul dobogott, a gyomrom pedig görcsbe rándult ahogy láttam hogy egyre közelebb kerülünk egy film premier kellős közepéhez.
-Asszem' én a hátsó ajtón megyek.- a tömegtől sikeresen előjött az a bizonyos hányinger és félelem dolog.
-Ne viccelj...- megfogta a kezem. A tekintetem rá kaptam, s mélyen a szemébe néztem. - Akkor nem látnád a meglepetést.- mosolygott. Megérkeztünk és nyílt az ajtó. Austin szó szerint kirántott magával, így majd nem elhagytam a kalapom, de még időben rá tettem a kezem, ezzel is megakadályozva a sikeres égésem.
-Austin Mahone és Becky G!- kiabálta egy hölgy a mikrofonba majd vagy 800 vakú közepette sétáltunk oda hozzá a vörös szőnyegen. Austin még időben elengedte a kezem az autónál így remélhetőleg nem készült róla kép... nem szeretnék a cím lapon lenni ilyen témában.
-Hogy vagytok?- kezdett el minket kérdésekkel bombázni a nő miközben én próbáltam nem bele nézni az összes vakúba. Austin kedvesen és mint ha csak egy régi ismerőssel beszegetne válaszolgatott a kérdésekre. Én pásztáztam az embereket, a mozi épületét, majd az óriási kivetítő tévét az oldalán. Egy zene szólt a háttérben amit a rajongók sikításától is lehetett hallani. Ismertem a zenét, az énekesét, és ami teljesen megrémisztett hogy a saját hangomat is hallottam a zenében.
Az állam a padlót súrolta amikor megláttam egy klippet a tévén. A sutdióban készült, hülyéskedtünk és énekeltünk. Austin és én. Nem hittem a szememnek, olyan volt mint egy álom. Egy hihetetlen dolog.
-Tetszik?- fordult felém Austin. Hangja vissza hozott a jelenbe, de a zene és a videó még mindig ment, így felkellet hogy fogjam ez a valóság. Nem tudtam megszólalni, lefagytam a meglepettségtől, nem hittem el hogy ez velem most itt megtörténik több száz ember előtt.
-Ez a film főcím dala.... Becky G és Austin Mahone.- mosolygott majd átölelte a vállam.
-Köszönöm.- nyögtem végül ki, majd egy puszit nyomtam az arcára. Végig néztük a klippet, majd besétáltunk a terembe.
Alig voltak bent, de még így is oda kellett mennünk egy két emberhez hogy Austin üdvözölhesse, vagy válthassanak pár szót. Közép tájon helyezkedtünk el, majd egy kis csönd telepedett ránk.
-Hogy hoztad össze ezt? Vagy mi ez?- nevettem el magam kínosan.
- A dal amit csak randomba a kezedbe nyomtunk az ennek a filmnek a főcím dala, a klipp pedig meglepetés.- mosolygott kedvesen.
-Én ezt akkor sem értem. Nem mondta nekem senki sem hogy az egy film zenéje.
-Talán most fogsz megutálni, de hát akkor elmondom.- kezdte el, én pedig érdeklődve figyeltem, és reméltem hogy nem gondolja komolyan.
-Ugye mióta is vagy fent Youtube-on?-kérdezte.
-Úgy körülbelül egy és fél éve... de ez miért fontos?- most már tényleg érdekelt a dolog, de nem tudtam hova tenni.
-Fél éve találtam rád, és 2-3 hónapja kértek fel a dal elkészítésére és feléneklésére. Ugye elég sok olyan rész van benne amit mondjuk ki rappelni kell, vagy legalább is nem az én műfajomnak megfelelően énekelni. Mikor sétáltunk a parkban és megláttam a tömeget egyből tudtam hogy te vagy az, és kihasználva az alkalmat kértelek fel hogy gyere el a stúdióba. A menedzseremmel elintéztük hogy a dal amit felénekeltünk teljes egészében legyen úgy ahogy van a film zenéje. A videó pedig egy éjszaka munkája volt.- magyarázta.
-Oh.- lepődtem meg.- Szóval igazából kihasználtál....- kezdtem el mire Austin ijedt arccal próbált valamit kinyögni. Mikor láttam már rajta hogy szegény azt se tudja most mitévő legyen, megleptem.
-Köszönöm, köszönöm,köszönöm.- suttogtam és amilyen szorosan csak lehet átöleltem a nyakát és magamhoz húztam egy ölelésre.
-Köszönöd?- az arcát lekellet volna fotózni, valami eszméletlenül vicces volt ahogy azt se tudja hogy mi van, és én itt ölelgetem.
-Életem legjobb kihasználása volt.- nevettem.Ő is elnevette magát, majd a szoba elsötétült és elkezdődött a film.