2013. december 23., hétfő

Chapter 1.

*Asa*

-One Direction!- kiabáltam a világba mire Becky csak a fejét fogva mormogott az orra alatt.
-Nem.- vágta rá.
-Meg se kérdeztem még.- nevettem el magam.
-Akkor is NEM!- arca komoly volt, még is tudtam hogy belül ő is röhög.
-Kérlek.- vettem könyörgősre a témát.
-Asa.- sóhajtott. -Miért kell engem mindig ilyenekkel kínozni?- fájdalmasan ült vissza a helyére.
-Segítek megcsinálni az új videódat. - dobtam be az utolsó lehetőségem. Kis gondolkodási idő után már láttam az arcán hogy belemegy.
-Legyen.- nyögte ki halkan. Gondoltam húzom még az agyát így leguggolva elé tovább folytattam.
-Micsoda?- mosolyom a fülemig ért, amin Becky csak grimaszolni tudott.
-Elmegyek veled arra a kicseszett koncertre.- ordította. - Csak a jegyet miből veszem meg?!- sóhajtott.
-Kifizetem neked. - ültem le mellé.
-Nem.- tiltakozott.- Majd megoldom, most viszont megyek. Sziasztok.- kiabált oda a fiúknak, majd egy-egy puszit nyomva az arcomra elsétált.
Becky nem az a "könnyen feladom" típus. Érzem vagy is inkább tudom hogy össze fogja keresni azt a pénzt,még ha bele döglik is. Sajnos ilyen téren hajthatatlan. Csak ne vigye túlzásba.

*Becky*

Haza érve már szinte szokásosan fogadott az üres garázs. Anyu majd csak este jön haza, amikor én már alszom. Ebben ez a rossz... szinte alig beszélünk, és így hogy éjjel-nappal dolgozik, még mindig szűkösen jövünk ki anyagilag.
A leckéimet átfutva vissza dobáltam mindent a táskámba majd újból útnak indultam. Magamhoz vettem CD lejátszót és a gitárt, sapkámat a fejemre csapva indultam el. Nem siettem, sőt inkább csiga lassúsággal haladtam a park felé ahol mint mindig ha pénzre van szükségem énekelek. Igazából nem kötelező, nem kényszerít senki de ha nem tenném nem járhatnék olyan ruhákba mint most, vagy éppen nem ehetném azt amit most. Anyu keresete éppen elég arra hogy kifizessük a lakást és a számlákat. De még így is előfordul hogy kikapcsolják, esetleg elzárják.
Kerestem egy üres padot, és neki álltam a szinte már mindennapos rutinnak. Behangoltam a gitárt, s végig gondoltam mit is szeretnék eljátszani. Élveztem, hisz azt énekelhettem amit akarok, úgy ahogy én szeretném. Nem vagyok rendszerhez, emberekhez kötve ... szabad vagyok és azt csinálhatom amit egész életembe szeretnék,énekelek.
-Beck!-kiabálta valaki a kisebb körből ami körém gyűlt. Tekintettem felemeltem a gitár húrjai közül és észre vettem Das-t és Luke-ot. Mosolyt varázsolt az arcomra a tudat hogy itt vannak, és hiába nem tudtak mivel de segítettek. Már azzal hogy ott álltak éreztették velem hogy nem hiába csinálom azt amit. Van időszak amikor Das is becsatlakozik rappelni, de ritkán tudom rá venni. Pedig szerintem eszméletlenül jól csinálja.
Végig játszottam pár saját mixtape-t és a mostanában "menő" dalokat is. A végéhez érve már majd nem mindenki elment aki körém gyűlt, hisz hideg volt és sötét. Az az este. Búcsúzó kép eljátszottam egy saját dalt, amit Das és Luke is megvárt. Felálltam és a pénz benne hagyva a tokba pakoltam össze. A gitár bele helyeztem mikor valaki megszólalt a hátam mögül. Nem Luke, és nem is Das hangja volt, még is rettentően ismerős volt.
-Nagyon jó hangod van.- jelentette ki, mire én megpördülve a tengelyem körül lesokkolt állapotban meredtem az arcára.
-Öh.- jött ki az egyetlen hang a számon.- Köszönöm.- vakargattam idegesen a tarkóm.
-Austin Mahone.- nyújtotta  a kezét.
-Tudom.- mosolyodtam el, és kezet ráztam vele.
-Csak nem egy fel nem fedezett hanggal van szerencsénk?- lépett mellé egy öltönyös férfi.
Nem tudtam mit válaszolhatnék, így csak mosolyogtam mint egy idióta.
-Brad Adams.- nyújtotta ő is kezét.
- Rebecca Marie Gomez.- ráztam vele is kezet, és leesett hogy Austin-nak meg se mondtam.
-Művész név Becky G.- mosolygott rám azzal a hihetetlenül csodás mosolyával a tinilányok ezreinek álma.
-Honnan tudod?- mosolyogtam.- Jah, leesett.- homlokomra csaptam a tenyerem, és éreztem ahogy arcom egyre vörösebb. 'Istenem Becky, viselkedj'- szólalt föl a tudat alattim.
-Youtube kislány.. Youtube. - szólalt föl  Brad.- Figyelj eszméletlen hangod van, szeretnék téged meghívni holnap a stúdióba és megnézni milyen felvételen a  hangod... és ha adja isten úgy legyen.- pillantott Austinra a férfi.- Kötünk egy jó kis szerződést és onnantól már csak a csillagok a cél.- mondta. Egész életemben erre vágytam, de valahogy még se tudtam  100%-an örülni. Hisz anyámnak hogy mondom el... ő nem ilyen jövőt képzelt el nekem. S tudom hogy nem szereti ha reflektor fénybe kerülök, vagy épp feltöltök egy újabb videót a netre.
-Rendben, köszönöm.- mosolyogtam még mindig. Azt hiszem teljesen ráfagyott az arcomra.
-Akkor ezen rajta van minden, s délkörül örülnénk ha befáradnál.- Austin a kezembe nyomott egy névjegy kártyát, amin a telefonszám, és a cím volt.
-Köszönöm.- s csak bámultam a kis kártyát.
-Akkor holnap.- Austin elköszönt, én pedig azt hittem ennyi, de tévedtem. Egy ölelést adott, amin nem hogy meglepődtem de ismét le is fagytam. 'Jézus Úristen'- sikítozott a bennem lévő lány, akit nem akartam a nyilvánosságra hozni.
-Szia.- köszöntem el szégyenlősen, majd figyeltem ahogy az út túl oldalán beszállnak egy fekete autóba majd elhajtanak.
-Hát.- lépett mellém Luke és Das. - Sztár lett a mi kis hadarónkból.- karolta át a vállam Luke, mire a kijelentésén én egy nagyot mosolyogva oldalba vágtam.-Héj.- kiáltott fel, és szorosan fonta körbe a nyakam, így a vállának nyomódtam.
-Engedj el.- röhögtem fel, és próbáltam eltolni magam.
-Akkor már meg se kérdem jössz -e holnap a kosárlabda pályára.- horkant fel Das.
-Jesszus, ahelyett hogy örülnél már is ilyen vagy, szép.- tettem a felháborodottat.- Pedig megakartalak hívni egy fagyira, de hát már mindegy.- folytattam.
-A fagyi az mindig jöhet.- válaszolt mosolyogva.
-És a kérdésedre a válasz, ott leszek.- becsuktam a gitár tokot, majd útnak indultam a fiúkkal.

***

Szombat reggel van és ismét egyedül keltem. Rá pillantottam a telefonomra ami 9 órát mutatott. Nyugodtan és szépen lassan kászálódtam ki az ágyból, majd készülődni kezdtem. Kicsit ideges voltam, de örültem hogy anyunak nem szóltam. Tudom hogy így ez elég furcsa, mivel csak tudnia kéne róla,  de amíg semmi sem biztos minek idegesítsem vele?!
Felöltöztem, majd fogat mostam és egyebek. Reggelim egy tál müzli volt, s remélhetőleg a tej nem volt romlott bár elég fura szaga volt. Majd kiderül.
Felpattantam a gördeszkámra, táskámat a hátamra tettem és telefonomon zenét kapcsolva a fülembe tettem a fülest. Neki indultam a nagyjából 20 perces gurulásomnak.

Az iroda hatalmas volt, nem hogy a hal. Belépve minden modern, és csillog villog. Leginkább az szürke-ezüst szín ami kombinált, de elég rendezetten és úgy mond gusztusosan nézett ki az egész.
-Jó napot.- köszöntem a pult mögött álló hölgynek aki kedvesen vissza mosolygott és megkérdezte miben segíthet. Elmagyaráztam kit, mit, merre keresek ő pedig segített. Felérve a 15. emeletre egy hatalmas ajtóval találtam szembe magam. Bekopogtam s reméltem hogy valaki meg is hallja.
-Szabad.- jött a válasz, én pedig benyitottam. Austin és Brad ültek bent, mind ketten mosolyogva a kanapén. Szinte már ijesztő volt a látvány.

A stúdió egy másik szobában volt, ahol egyből egy kisebb szobába lökdöstek amit egy üveg választott el attól ahol Brad állt. Austin is bejött, amitől egy kicsit szégyellősnek éreztem magam, bár fogalmam sem volt miért váltott belőlem ki ilyet. Megkérték hogy énekeljem fel Kesha - Die Young c. átdolgozásomat, ami szerintem igen jól sikerült. Később Austin egy dalszöveg könyvet nyomott a kezembe, majd mellém állt és intett a kint ülő Brad-nek. A zene elindult Autin pedig énekelni kezdett, ahol az "én" részem volt kijelölve ott becsatlakoztam, vagy épp egyedül énekeltem. A nap végére teljesen elhülyültük az egészet de azért sikerült jó felvételt is készíteni. Nagyon örültem, hogy velük, vele tölthettem a napom. És énekelhettem.
A közös képet én is, és ő is kiposztolta, bár én egy kicsit félve reagáltam az egészre, hisz ki tudja Austin elvetemült rajongói épp hogy reagálnak rám.
Össze szedtem a cuccom, s vártam hogy elindulhassak de Brad még beszélni akart velem. Reméltem sok köze van a hangomhoz és a jövőmhöz.

4 megjegyzés: