2014. január 26., vasárnap

Chapter 4.

Haza érve boldogan léptem be az ajtón, viszont olyan fáradtan dőltem be az ágyba mint még soha. 10-11 óra lehetett, és egyből elnyomott az álom.
Reggel arra keltem hogy a nap erősen belesüt az arcomba. Feltápászkodtam, dörzsöltem egyet-kettőt sajgó szemeimen, majd a telefonomat keresgéltem.
-Kedd.- kezdtem el hangosan.- 5:30? Ez most komoly?- akadtam ki. Meg se próbálj tovább aludni, ébredjünk olyan korán mint még soha. Viszont a bosszúságomat az idővel szemben hamar elkellet felejtenem, hisz mint az esze-veszett rohantam a fürdőbe majd zuhanyoztam le, és öltöztem fel. Telefonomból gyorsan kikerestem Randy számát és reméltem hogy nem fog leordítani.
-Reggelt.- köszöntem bele bizonytalanul.
-Szia.- köszönt vissza unottan.
-Kérlek,kérlek ne haragudj. -szabadkoztam, hisz tegnap nekem segíteni kellett volna.
-Lényegtelen.- jött ugyan az az unott hang.
-Randy, kérlek.- könyörögtem.- Ennél még az is jobb ha leordítod a fejem a helyéről. - halkan elnevette magát, de egyből vissza tért és jött az unott válasz. De bíztam benne, hogy ismerem már annyi ideje hogy tudjam igazából nem is haragszik, és jókat nevetgél az orra alatt hogy én itt könyörgök neki.
-Mondjuk elnézek fölötte, ha most bejössz és segítesz a nyitás előtt kicsit össze pakolni.- lassan mondta el, kicsit olyan szájba rágósan, de nem bántam.
-Vedd úgy hogy már ott vagyok.- mosolyogva bontottam a vonalat majd gördeszkára szállva gurultam a hatalmas fánkkal díszített kis étterem elé. Nincs első órám így elég ha fél 10-re beérek.

-Itt vagyok! - kiabáltam el magam és benyitottam a helyiségbe.
-Konyha.- jött a válasz. Lepakoltam mindenemet egy boxhoz és sietősen léptem be a konyhába. Randy már készítette elő a turmix hozzá valókat, és sürgött forgott.
-A fánkokat kellene kipakolni a kinti pultba.- kezdte el.- Tudod, az átlátszóba.- magyarázott tovább.
-Randy.- sóhajtottam. -Itt nőttem fel, tudom hova kell kitenni.- elnevettem magam, amin Randy is jóízűt kuncogott.
-Elnézést kisasszony.- mosolyogva pakolt tovább, én pedig nevetve ráztam a fejem és kivittem 4 dobozt.
Gondolkoztam hogy pakoljam őket, majd csak egy ilyen random ötletre hivatkozva, pakoltam ahogy jött.
Eltelt már egy kis idő mikor már lehetett hallani hogy a város beindul. Úgy tippelem fél 8 esetleg negyed 9 között lehetett az idő, így egy kicsit gyorsabban pakoltam.
A nyitásra 9 -kor kerül sor így reméltem hogy időben végzek. A külvilágot teljesen kizárva pakolgattam a fánkokat, mikor az ajtó csengője megszólalt, ezzel jelezve hogy valaki bejött. Az ajtóhoz kaptam a tekintettem  és mosolyra húztam az ajkaim mikor megláttam Das-t.
-Gomez.- köszönt meglepődve.
-Szia.- köszöntem vissza, majd az üres dobozokkal a kezemben indultam meg a kuka felé.
-Hát te?- érdeklődött tovább.
-Öm, dolgozom?- értetlenül néztem rá.
-Itt? Mi történt? A Mahone gyerek nem tudod téged felvinni a csúcsra, ezért egy kis város beli étkezőbe kell hogy leéld az életed?- az állam a padlót súrolta mikor Das abba hagyta.
-Austin.- vágtam egyből rá. - És elfog vinni a csúcsra.- jelentettem ki.- Bármit is jelentsen is ez.- halkabban mondtam az előzőnél és belevágtam a kukába a papír dobozokat.
-Ha te mondod.- rántott vállat. - Bár tudni illik a popsztárok mint seggfejek.- egy nyalókát kivett az annak szánt dobozkából és jóízűen a szájába nyomta. - Viszlát Gomez.- kilépett az ajtón, én pedig azt se tudtam hogy most álmodok, vagy ez a gyerek teljesen megőrült.
Most akkor bunkó volt, seggfejnek nevezett, és beszólt. Hát köszönöm szépen.
-Végeztem.- léptem be a konyhába.
-Szuper. Akkor kajálj valamit és mehetsz is. -mosolygott Randy.
-Kajálhatok?- lepődtem meg.
-Nem majd éheztetlek, és a raktárba foglak zárni. -elnevettem magam, és sietősen lépkedtem a pulthoz.
-Bármit?- kiabáltam vissza a konyhába.
-Becky.- szólt rám nevetve Randy.
-Oké.- én is elnevettem magam. Majd kivettem a kedvencemet. Sötét lila mázzal bevont, erdei gyümölcsös csokis fánk. Igazi különlegesség, csak Randy hozat ilyet, bár ugyan olyan áron adja mint az összes többit.
Randy mindig is arról volt híres itt Inglewoodban hogy nagyobb a szíve mint a város. Ez talán még igaz is lehet hisz nem egy nagy városkában élünk, de tényleg ő az egyetlen olyan vállalkozó itt aki többet add mint kap. Ezért eszméletlenül tisztelem, és amióta csak az eszemet tudom ide jártam. Igazából ez a törzs helyem, ide bármikor jöhetek. Randy és Marge előbb tudják meg az iskolai jegyeimet mint anyu, vagy először Marge-al pletykálom ki a várost, a sulit, vagy az éppen erre tévedő kirándulókat. Olyanok nekem mint ha a nagyszüleim lennének, és ez még nem is lenne hülyeség hisz már vagy mind ketten elhagyták a 60-at.
-Akkor délután.- köszöntem be a konyhába, majd indultam is a suliba.
-Nem muszáj bejönnöd, csak ha nagyon unatkozol. Nekem elég a holnap is így begurulsz.- mosolygott.
-Jövök, mert szeretnék, és kész.- egy puszit nyomtam az arcára majd kiléptem a már igen meleg levegőre.
Elgurultam a suliig majd boldogan öleltem meg barátnőmet.
-Szuper sztár.- köszönt Luke, és megpuszilta  a kézfejem. Szemöldök felhúzva próbáltam elfojtani a feltörekvő nevetésem, és még Asa is erősen próbálkozott bár ő nem sokáig bírta.
-Szuper sztár?- elnevettem magam, és Luke is, Asa már rég fetrengett.
-Hát igen. - tért vissza hozzánk már Asa is. - Kezdem azt hinni hogy már nem is kellek neked mint operatőr, hisz saját klipped van. - oldalba lökött a könyökével.
-Soha nem cserélnélek le, és különben is az a filmhez kellett.- mosolyogtam.
-Jah, bocsánat.- mentegetőzött Luke. - A kis rapper csaj már filmekhez énekel, végül is ez teljesen normális.- egy emberként nevettünk fel, és így hárman léptünk be az iskola kapuján. Das már nem annyira számít, hogy is mondjam a csapat tagjának, hisz több időt tölt Tess-ékel mint az normális lenne. Nem tiltottuk meg neki hogy ide jöjjön hozzánk, hisz a kapunk mindig nyitva áll előtte, de ő döntött így.
Miközben a terem felé lépkedtünk többen oda szóltak, gratuláltak vagy éppen Austin-ról kérdeztek. Örültem neki, de nem nagyon tudott érdekelni az olyan emberek gratulációja akik amióta a világon vagyok még csak hozzám se szóltak. Majd pont most fogok a nyakába borulni stb? Vicces.
-Híresség, és sleppje közeledik!- kiáltotta el magát Luke röhögve mikor beléptünk az ajtón, elnevettem magam de egy kicsit kínosan éreztem a helyzetet. Nem akartam hogy hírességnek nevezzenek ki, főleg nem így. Én nem más hátán akarok felmászni a csúcsig, saját erőmből akarom meghódítani a világot.
Asa-val leültünk és beszélgetni kezdtünk, míg Luke a kosárlabda csapat többi tagjával kezdett el hülyéskedni.
-Figyi baj van.- kezdett bele As, értetlenül fürkésztem az arcát.
-Mi történt?- vágtam közbe, de As csak sóhajtott.
-A koncert csak egy hét múlva lesz, és még az sem biztos. -fájdalmasan nyögött egyet ahogy rádőlt a padra.
-Jesszusom, már azt hittem komoly a dolog.- egy mély levegőt vettem.
-Ez igen is komoly.- háborodott fel Asa, mire én csak elnevettem magam.
-Legalább jönnek ennek örülj, én pedig még gyűjtögethetem a jegyemre a pénzt.- kipakoltam az asztalra a füzetem és a tolltartóm.
-Olyan rossz érzésem van emiatt.- ölelt át.- Én kényszerítelek a koncertre amire el se akarsz jönni, és még a jegyért is neked kell gürcölni.
-Asa.- szóltam rá.- Nem veszed meg nekem. - jelentettem ki.
-De valahogy csak tudok segíteni. Kérlek.- könyörgött.
-Nem tudom.- gondolkoztam el egy percre.- Talán...
-Nah?-vágott közbe.
-Randy-nél dolgozom most, ha akarsz besegíthetsz, és délután meg felvehetnénk a klippet amit megígértél.- mosolyogtam. Asa csak egy nagy vigyorral az arcán ölelt magához. Kiszorította belőlem a meglévő levegőt is, így kénytelen voltam rá szólni.

***

Beck!- kiabált Asa a konyhából. Besiettem majd a kezembe nyomott egy tálcát, ami meg volt pakolva csupa rózsaszín turmixszal. Kis rózsaszín napernyők, ananász darabkák, rózsaszín ételfestékkel beszínezve. Szóval már mondhatni bántotta a szemem a dolog.
-6-os.- csak ennyit mondott majd eltűnt Randy mellett a konyhába. Vicces volt nézni ahogyan vér komolyan veszi a dolgot, és ennyire segíteni akar, de én nem szeretném ha végkimerülésben eldobná magát a padlón.
-Nuygi.- nevettem el magam, majd elindultam az asztalhoz.
-Csak menj.- jött a válasz nevetve.
Lépkedtem az asztal felé, és már akkor nem hittem el amit hallok, majd utána láttok.
-Ti meg mi  a frászt kerestek itt?- vontam kérdőre Tess-ék társaságát élén a lánnyal és a balján üllő Das-al.
-Baj hogy meglátogattam az egyik barátnőm a ... munka helyén.- kacagva dobta hátra a haját a válláról.
-Ha a sejtésem nem csal akkor nem vagyunk barátok, sőt jobban érezném magam ha még ismerősök sem, de hát az élet csupa meglepetés. - gúnyosan elmosolyodtam majd lepakoltam mindent az asztalra és minnél hamarabb eltűntem onnan. Leverten estem be a konyhába, és próbáltam a vérnyomásom a normális közelébe terelni.
-Mi az?- lépett hozzám Asa.- Ennyire kiborított a rózsaszín?- elnevette magát, de ahogy látta hogy én nem nevetek abba hagyta.
-Csak Tess, Das, és a pink társaság.- sóhajtottam.
-Hagyjad, ne húzd fel magad emiatt.- átölelt, és egy újabb tálcát nyomott a kezembe.
-Asa.- elnevettem magam.
-Bocsi, de megígértem hogy segítek.- lazán vállat rántott.
-De nyugalom, nem rohanunk.- nyugtattam és kiléptem a konyháról. Megtorpantam egy percre, de mintha As a fejembe látna már kiabált is bentről.
-11!- szólalt meg.
-Köszi!- kiabáltam vissza. Persze ezek csak olyan normális étkezői kiabálások, nem zavarunk senkit. Remélhetőleg.
-Tessék.- tettem le kedvesen az asztalra a megrendelt turmixot.
-Köszönöm.- a hang megcsapta a fülem, és felkaptam a tekintettem a tálcáról.
-Austin.- köszöntem.- Hogy vagy?- érdeklődtem.
-Jól, te? Itt dolgozol?- nézett körbe, majd kavart egyet az italán.
-Meg vagyok.- magyaráztam. -Itt nőttem fel, és most különben is kell a pénz, mivel a kedves barátnőm elhívott egy olyan koncertre amire csak miatta megyek, így ez elég komplikált, de mindegy is.- mosolyogtam.
-Ő a barátnőd?- Austin egy irányba bámult, így én is arra kaptam a tekintette. És igen, Asa sietősen pakolt ide-oda és végül indult el felém.
-Kellenél egy perce.- hadarta el.- Fogalmam sincs miért nem működik a tumix gép, egyszerűen...- de megakadt a szava és én egyből tudtam miért.
-Austin Mahone, azta.- lepődött meg, én pedig elmosolyodtam.
-Austin ő itt Asa, Asa ő pedig Austin.- mutattam be egymásnak a két barátom, majd Asa felé fordultam.
-Mi van a turmix géppel?- elnevettem volna magam, de nem akartam Asa-t kínos helyzetbe hozni. A szemei úgy csillogtak mint a gyémánt, és a meglepettség olyan szinten volt az arcán hogy aki csak rá pillantana egyből megmondaná mivan vele. Austin pedig zavarba ejtően aranyosan fogadta Asa viszonylag már erősen zavaró szótlan bámulását, és csak kedvesen invitálta hogy foglaljon vele szemben helyett.
-Akkor én megnézem a turmix gépet.- ezzel ott is hagytam őket majd besétáltam a konyhára, és neki álltam a megjavításnak .



2 megjegyzés:

  1. aztaa, nekem nagyon tetszett! :D most találtam rá a blogodra és remélem nem fogod abbahagyni mert érdekel hogy mi lesz. Meg várom, hogy mikor fog a(z) 1D-nel találkozni :D
    siess a kövivel, már nagyon várom :D xoxo

    u.i.: sajnálom, hogy nem nagyon érdeklődnek a történet iránt ,pedig szerintem nagyon ígéretesnek hangzik :D és szerintem nagyon jól írsz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök hogy tetszik :) ez nagyon jól esik :)♥
      remélem egyszer majd elkezd gyülekezni a csapat, és leszünk egy páran :)

      Törlés